
Webáruházunk fejlesztés miatt átmenetileg szünetel.
MAJOR-HÚS
"Cégünk továbbra is marad a hagyományos ízek világában!"


Hagyományos ízvilágú
HAZAI HÚSTERMÉKEK
Vállalkozásomat 2010. december 8-án egy bérelt
húsbolttal indítottam Medgyesegyházán. Az első időkben heti 3-4 saját, általam
nevelt sertést értékesítettünk húsboltunkban. Már gyerekkoromban megmutatkozott
az állatok iránt való érdeklődésem. Mindig óriási figyelemmel kísértem, ahogy
szüleim tartották a jószágainkat. Gondos odafigyelést kaptak a születésüktől
kezdve az etetésükön át egészen a késztermékké való feldolgozásukig, ahol
családunk különösen ügyelt a hagyományos ízvilág szigorú receptúra alapján
történő betartására.
Cégünk története
2010-ben megnyitottam az első húsboltom, majd a sertés vágások
megnövekedése arra ösztönzött, hogy elkezdjek a feldolgozással is foglalkozni.
Első lépésként szülőfalumban kezdtem egy marginális üzemmel, ahol boltjaimnak
készítettem hurkát, kolbászt, disznósajtot és füstölt termékeket. Az
értékesítést három alkalmazottal és a logisztikát egy kis hűtőautóval lebonyolítva.
2015-re húsboltjaink száma háromra emelkedett és nyolc alkalmazottal próbáltuk
kielégíteni a termékeink iránt egyre növekvő fogyasztói keresletet. Mivel
házias ízekkel törtünk a piacra a minőséget szem előtt tartva, így nem maradt
el a lelkes fogadtatás. 2016-ban a földdeáki húsfeldolgozó üzemet sikerült
kibérelnem és ezáltal bővíteni termékeink körét és gyártási mennyiségét. 2019-ben
Derekegyházára költöztünk és folytattuk tevékenységünket, mely húsok bontásával,
darabolásával és csomagolásával bővült. Ekkora az alkalmazottjaim száma elérte
a 20 főt. 2020-as esztendő nagy változást hozott cégünk életébe, sikerült Makón
megvásárolnom az egykori Füstöltkolbász Kft. húsüzemét. A gyártást 2020 decemberében
kezdtük meg. Üzemünkben HACCP minősítési biztosítási rendszer működik, HU 1561
EK üzemi engedélyszámmal.
Jelenleg harminchárom alkalmazottal, öt saját hentesüzlettel,
folyamatosan bővülő gépparkkal, öt kisteherautóval és egy naggyal állunk készen
az egyre növekvő vásárlói igények minél szélesebb körű kielégítésére.
Vállalkozásunk a kezdeti 25-30 millió forintos bevételről indult, az évek során
a tavalyi év végére elérte a közel 630 millió forintos árbevételt.
Saját boltjaink mellett 20-25 partnert látunk el folyamatosan az
általunk előállított húsokkal és késztermékekkel. A gyártás mellett továbbá
foglalkozunk bontott húsok, hasított és tőke sertések forgalmazásával is.


Eredményeink
Fesztiválok, rendezvények rendszeres meghívott vendégei vagyunk.
- Gyulai hentesek hagyományőrző egyesülete Gyulai kolbász- és Sódar mustra versenyen elért számos dobogós hely.
- Orosházi hagyományok íze versenyen elért számos dobogós hely.
Céljaink
Távlati célunk a folyamatos fejlesztés és technológiai fejlődés. Új termékekkel szeretnénk a közeljövőben a piacra lépni, saját hagyományos ízvilágunkra alapozva.
Bízom benne, hogy termékeink minél több vásárlóhoz eljutnak majd esetlegesen egy új nagyobb üzletlánc,- hálózat bevonásával.
Remélem bemutatkozásunk felkeltette érdeklődését és a közeljövőben Önöket is a partnereink körében üdvözölhetjük.

Klasszikus termékek
SZALÁMIK
Specialitások
VADTERMÉKEK
SERTÉS VÉKONYKOLBÁSZ
KULÁRÉS KOLBÁSZ
SERTÉS DEBRECENI
FÜSTÖLT SZALONNÁK
SZARVAS VÉKONY KOLBÁSZ
SZARVAS VASTAG KOLBÁSZ
JUHBÉLBE TÖLTÖTT SZARVASKOLBÁSZ
LÓKOLBÁSZ
BÉRVÁGÁS MEGRENDELÉSE
Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.